Kálváriák

Építészeti hagyományok

KÉK Könyvtár | történelem |
Cím
Kálváriák
Elérhetőség
KÉK könyvtárban olvasható
Dátum
1980
Szerző
Szilágyi István
Szervező
Tervezőgrafikus
Szerkesztő
Kiadó
Corvina
Adományozó
Kajdócsi Építész Stúdió

Magyarországon a kálváriákról sem történeti, sem művészettörténeti összefoglaló munka nem jelent még meg. Egyértelmű terminológia sem alakulhatott ki, s nyilvánvaló az is, hogy az összefüggések ismeretének hiányából adódóan sok jelenség teljesen elsikkadt, vagy félreérthetően került be az egyes részfeldolgozásokba. A kálváriák leírásában ezért elsősorban a helyszíni vizsgálatokra támaszkodtunk, s azok eredményit vetettük össze a már feldolgozott történelmi adatokkal. Így tájékozódhattunk csak az együttesek tényleges művészi összhatásáról, állapotukról, feldolgozás hiányában pedig történetükről is.

A KÉK 2016-ban indult könyvtára folyamatosan bővülő kollekciót mutat be az építészet iránt érdeklődőknek. Polcainkon a legizgalmasabb kiadványok, ritka magazinok, építészeti diskurzusok fontos művei találhatók meg. A gyűjtemény fontos eleme a személyesség. A KÉK által felkért építészeket közös gyűjtésre invitáljuk, hogy öt-tíz kiadványból álló, személyes inspirációt jelentő válogatással bővítsék a könyvtárat. Az alábbi kiadványt a Kajdócsi Építész Stúdió adományozta.